Hírek
A demonstrációt a szervezők a Székelyföldi autonómiatörekvések támogatására hívták életre és azt a háromszéki „Székelyek nagy menetelésével” egyidejűleg rendezték meg. A Székelyföldért Társaság 2011-ben alakult, amelynek fő célja a Székely Nemzeti Tanács működésének anyaországról történő támogatása, valamint az itt élő székelység összefogása. A szervezet megalakulása óta már számos sikeres rendezvényt bonyolított le, ilyen volt például 2013. március 10-én „A székely szabadság napja” néven meghirdetett megmozdulás.

A vasárnapi tüntetés résztvevői a Hősök teréről, a Székelyföldért Társaság elnökének, György-Mózes Árpádnak a rövid köszöntőjét követően, egy „Területi autonómiát Székelyföldnek” molinó után felsorakozva indultak el a Román Nagykövetség Thököly utcai épülete felé. A tömeg előtt egy Csepel teherautó gurult, amelyből székely és magyar népdalok szóltak.

A nagykövetség előtt felállított színpadon először György-Mózes Árpád tartott beszédet, amelyben elmondta, hogy a világ magyarsága kiállt a székely önrendelkezés ügye mellett, felismerve annak kulcsfontosságát. Ezt Bayer Zsolt felszólalása követte. Az újságíró felhívta a figyelmet arra, hogy a románok az Erdélyt a Román Királysággal egyesítő Gyulafehérvári Nyilatkozatban vállalták, hogy biztosítják Románia területén élő minden népnek a teljes nemzeti szabadságot a bíráskodás, közigazgatás és az oktatás területén. Ezért az autonómia a székelység jól megérdemelt jussa, amelyet a románok is elismertek a fenti nyilatkozatban. Harmadikként Bencze Izabella a CÖF alapítója és szóvivője szólalt fel, aki tájékoztatta a résztvevőket, hogy a CÖF petíció átadására készül a román kormány és az Európai Parlament számára a székely önkormányzatiság ügyében.

A CÖF által kezdeményezett petíció egyébként már aláírható a honlapjukon. Az iromány Európai Parlamenti gondozását, és a petíciós eljárás lebonyolítását Bagó Zoltán Fideszes néppárti képviselő vállalta. A petíció szövege így szól „A petíció aláírói követelik, hogy az Európai Parlament vitassa meg az erdélyi magyar kisebbségnek – különösen az etnikai szempontból homogén Hargita és Kovászna megyék lakóinak – az egységes régió kialakítására vonatkozó igényét!”

A rendezvényt, a beszédeken kívül több zenés valamint a táncos műsor is tarkította, majd annak lezárásaként a megjelentek közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

Szívet melengető és egyben megdöbbentő volt azzal szembesülni a vasárnapi rendezvényen, hogy a 2004. december 5-i gyalázatos népszavazást követően kilenc évvel, ennyi embert – a rendőrség szerint ötezer, a szervezők szerint huszonöt-harmincezer embert – mozdított meg Budapesten a székelyek autonómia ügye. Forradalmi hangulata volt ennek a napnak. Nem csak amiatt, amiért valamennyi magyar parlamenti párt – kivéve a Demokratikus Koalíciót – támogatásáról biztosította a székelyek önrendelkezési harcát, hanem azért is, mert mintha érezhető lenne a változás a közgondolkodásban. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy belássa az anyaországi magyarság eddig másképp gondolkozó része is azt, hogy a határon túli nemzettársaink ügye, az nem egy tőlünk távol álló, számunkra lényegtelen és a mi sorsunkat nem befolyásoló dolog, hanem az igenis közös ügy.  György-Mózes Árpád beszédében elmondta, hogy egyszerre három kontinens, tizenhárom országának, harminc városában tartanak szimpátiatüntetéseket Székelyföld autonómiájáért. Mi ez, ha nem nemzetegyesítés, nemzeti összefogás? Reméljük, hogy ennek előbb utóbb eredménye is lesz, addig is bízzunk abban, amiben II. Rákóczi Ferenc és kuruc vitézei is bíztak: „Iustam causam Deus non derelinquet”, vagyis: „Az igaz ügyet az Isten nem hagyja el”.
                                                     dr. Both Hunor